2014年9月18日 星期四

Avon Gel Finish Limoncello és Lovely Baltic Sand Nr 6 by wish-for-beauty


Ilyet még nem csináltam, hogy egyszerre két lakkról írok tesztet, de annyira adta magát, hogy a két színt együtt kell kipróbálnom.. valamint nemrég érkezett meg a Lovely homoklakkhoz hasonló kék árnyalatú körömdíszítő kövem, amit szintén azonnal fel is avattam. Így lett kerek egész a manikűr.


Avon Gel Finish Limoncello

A Limoncello név szerintem nagyon találó erre a sárga árnyalatra, ami engem egyébként valamilyen vaníliás-krémes dologra emlékeztet, csak nem tudom, pontosan mire. Se nem túl élénk, vagy rikító, de nem is az a pasztell sárga. Egyébként nem vagyok egy nagy citromsárga rajongó, ezért nem is volt még a készletemben ez a szín (valóban), de ezt most kimondottan jól esett viselni ebben a kombinációban.

A külső az összes Avon lakkéval megegyező lapos, szögletes üveg, ami egyébként papírdobozban érkezik. Az ecsetével kicsit nehezebb a körömágynál szépen festeni, de ez annak is köszönhető, hogy nekem túl merevek a szálak. Sárga (és híg) lakkról lévén szó nem is vártam mást, az első réteg borzalmasan nézett ki. De ez egy ilyen világos lakknál mondhatni már egyértelmű. Ez az első réteg hiper-szuper gyorsan meg is száradt. A második réteget már vastagabban vittem fel, hogy ne csíkozzon, így értem el az alábbi eredményt. Viszont így nagyon buborékosra sikeredett és ez a réteg már sokkal lassabban is száradt.

Száradás után viszonylag elég fényes marad, bár nekem ez még nem igazán gél finis. Az üvegben és még az első rétegnél is látszódnak az apró pelyhek, amit a lakk tartalmaz, két rétegnél azonban ez már nem észlelhető. Ugyan én ezt nem bánom, még mindig jobban oda vagyok a sima krém finisért, aki viszont esetleg emiatt tervezi megvenni, az csalódni fog. Most kivételesen fedőlakkal próbáltam ki a körömdíszek miatt, így öt nap alatt semmi kopás nem volt észlelhető rajta. A tartósságán kívül nem vagyok maradéktalanul elégedett ezzel a lakkal, mégsem fog a fiók mélyére kerülni, mert egy igazán üde szín a nyári napokon.


Lovely Baltic Sand Nr 6

A Lovely nagyon beletrafált nálam ezzel a kék színnel, ami ráadásul homoklakk is. Szóval úgy voltam vele, semmi más nem érdekel, csak legyen olyan az árnyalata, mint az üvegben. A design itt is a márkára jellemző, a szokásos hengeres üveg, bumszli kupakkal. Az ecsete széles, de nem lapított, nekem most kifejezetten vastag, ami rengeteg lakkot vesz fel. Ennek ellenére szépen lehet vele dolgozni.

Az első réteg itt is pikk-pakk megszárad, de még nem elegendő a tökéletes fedéshez. Aztán jött a második réteg, aminek a száradási ideje már kicsit lassabb volt, de így kaptam azt a színt, amire igazán vágytam. A sötétkék alapban rengeteg apró világosabb kék csillám is rejtőzik. A felülete nem annyira durva, mint eddig azt megszoktam a homoklakkoktól, ami végeredményül egyébként matt - talán pont ettől lesz még szebb az egész. Én teljesen oda meg vissza vagyok érte, azonnal szerelmes lettem ebbe a körömlakkba. A tartóssága sem kifejezetten rossz, negyedik napra kopott meg annyira, hogy esztétikailag már ne legyen hordható.

KKCenterHk körömdísz (itt tudod megrendelni)

A követ a második réteg lakkba nyomtam bele, természetesen még a száradás előtt. A fixálás érdekében került rá még egy réteg fedőlakk is. Így tökéletesen bírta az öt napot, amíg a körmeimen volt. Egyáltalán nem zavaró a viselése, nem akad bele semmibe. Nem kopik és nem is esik ki, szóval tökéletes kelléke az egyszerű, de mégis mutatós manikűröknek!

Használjátok a wishforbeauty kódot a KKCenterHk honlapján, és 10% kedvezményt kaptok a rendelt termék árából!

Thank you, wish-for-beauty
Check out wish-for-beauty blog
http://wish-for-beauty.blogspot.hu/2014/08/avon-gel-finish-limoncello-es-lovely.html

沒有留言:

張貼留言